|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.22. 15:25 - |
Egy park van a városban, ami viszont elég nagy ahhoz, hogy mindenki megtalálja a megfelelő időtöltést benne. Rengeteg sétálóút kanyarog a fákkal és színpompás virágokkal teliültetett területen, a gyerekeket nagy játszótér várja, a pihenni vágyókat elszórtan padok vagy éppen szabad, üres felületek. A parkon belül van egy tó is, bár ebben fürdeni nem lehet, kellemes látványt nyújt. Ideális hely, hogy valaki kikapcsolódjon. |
[6-1]
Megnyugodtam, mikor Raina kacsa nélkül tért vissza hozzánk. Milyen lett volna az már, ha az emberek szeme láttára gyilkolt volna le egy állatot és hozta volna ide elénk? Jó, azt értem én, hogy vadászkutya, de nekem kellett volna rá figyelnem. Arra, hogy ne csináljon semmi butaságot, én viszont erre csak felelőtlenül elengedtem és hagytam, hogy becserkéssze a kis sárgát. Persze abban is tisztában voltam, hogy ha pórázon vezettem volna, akkor semerre sem jutottunk volna. Még a házból sem juthatok ki vele pórázzal, nem hogy úgy sétálni! A kacsa menekülése a vízbe pedig felesleges volt, hiszen Raina bármikor utána ugorhat és könnyedén megfojthatja. Összerezzentem a gondolatra, hogy itt, ebben a parkban esetleg összeroppantja a kacsát a gyerekek szeme láttára. Brrr... Megborzongtam a gondolatra, hogy akár ilyen is történhet.
Közben Amber megsimogatta a retrievert, aki gondosan közelebb furakodott a lány kezéhez, csak hogy még több simogatást kapjon. Lekezelően sóhajtottam egyet és megráztam a fejem. Már nem harapdáltam az ajkam, csak fáradtan néztem a kutyára, aki most heves farokcsóválásba kezdett. Amber felállt és rám pillantott, én viszont egy ideig még a kutyát néztem. Csak akkor emeltem rá kék íriszeimet, amikor megszólalt.
- Miről szeretnél tudni? - vigyorodtam el a kérdésére. Újságíróként rengeteg szaftos sztorit tudhattam meg az emberekről, de most éppen nem jutott eszembe semmi olyan, ami akár őt is érdekelhette volna. Mivel nem beszéltem vele olyan sokat, így nem tudtam, hogy mekkora az ismeretségi köre - biztos nagy -, ki, vagy kik azok, akik közelebb állnak hozzá, és akiről tudni szeretne valamit. Ráhagytam tehát a döntés jogát, végül is nekem mindegy, hogy kiről társalgunk.
- És... mostanában mi újság veled? - nem volt a legjobb kérdés, de hát ez pont érdekelt. Nem az újság miatt kérdeztem, ahogy sokan gondolhatják. Újságíróként már nagyon korán megtanultam azt, hogy az emberek lenéznek és úgy gondolják, hogy csak azért vagy jóban másokkal, hogy mindenfélét írhass róluk. Elárulhatod őket, vagy nem is tudom. Én viszont sosem lennék képes ilyen dologra, még egyetlen egy olyan dolgot sem írtam másokról, amik nem igazak. |
Csendben fürkésztem Aria arcát, nem igazán értettem a kutyájával kapcsolatos aggodalmát, úgyis visszajön, nem igaz? Azt hiszem, borzasztó kutyatulajdonos lennék, az a fajta, akinek szabadon mászkál a kutyája és mindenkit megszaglász, ezzel a frászt hozva az emberekre. Sokat gondolkozok már egy ideje ettől eltekintve azon, hogy örökbe fogadjak egy kutyát a helyi menhelyről, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, nekem még egy kaktusz is túl nagy felelősség, nem pedig egy élő, eleven lény, aminek hatalmas igényei vannak. Majdnem, mint egy gyerek… jelenleg el nem tudnám képzelni magamat anyaként, persze biztos megbirkóznék a dolgokkal, de ettől függetlenül egyelőre még biztosan nem nekem valók a gyerekek.
Minden esetre ugyan azt a pontot fürkésztem, amit a szöszi, nem is kellett sokáig szuggerálni, a kutya hamarosan feltűnt az apró nádasból és boldogan közelített felénk. Sosem értettem egyet azokkal, akik kikötötték az udvaron vagy kennelben tartották a kutyáikat, esetleg rövid pórázon vitték, szerintem nekik is kell a szabadság. Valószínűleg ez a hozzáállásom úgy rossz, ahogy van, de hát… egyelőre még nincs kutyám.
- Hát szia, merre jártál, hmm? – hajoltam le egy kicsit és megvakargattam a kutya füle tövét, mire az oldalra döntötte a fejét és még jobban a kezemnek nyomta, úgy tűnik megtaláltam az egyik kedvenc vakarászós pontját.
Úgy tűnt, Aria nem egy beszédes fajta, szóval ha akarok valamit, nekem kell felhoznom valami témát. Csendben végigmértem a fiatal nőt, miközben felegyenesedtem a kutyától, közben végiggondoltam róla az összes megtudott infót.
- Szóval, van valami érdekes híred? – vigyorodtam el Aria rikítóan kék szemébe nézve, a hír alatt leginkább valami szaftos sztorit értve… végülis, újságíró, nem? Ezzel csak nem nyúltam annyira félre… |
Tudtam, hogy nem szabadott volna elkóborolnom... tudhattam volna, hogy ez lesz belőle... jajj, buta, buta Aria! - szidtam magam, miközben lélekszakadva rohantam a tó egyik széléhez, hogy azt megkerülve a másik parton futhassak a kutyám után. Már éppen elérkeztem volna a tó egyik csücskéhez, vagy mi, amikor belefutottam valakibe. De szó szerint, konkrétan nekifutottam és amilyen béna vagyok, a földön kötöttem ki és keserves nyikkanást követően. Egy pillanatig azt sem tudtam, hogy miért is vagyok a földön, aztán rájöttem. Egy kéz nyúlt le hozzám, amit egy hang követett. Ismerős hang volt. A kéz segítségével feltápászkodtam és így most már rájöttem, hogy ki volt az az ismerős, aki felsegített. A lány nem más, mint...
- Amber! - Már megint hangosan gondolkodtam, ennek pedig az lett a következménye, hogy a nevét most már eléggé hangosan mondtam ki. Bár még mindig halkabb voltam, mint amikor Raina nevét kiabáltam.
Szóval visszatérve a lányra, kellemes meglepetés volt, hogy itt találkoztam vele. Már régóta nem láttam és ugyan még csak egyszer találkoztam vele, és akkor is keveset beszéltünk, de attól még jó volt, hogy láthattam. Még emlékszem, amikor összefutottunk az egyik rendezvényen, amire nem is önakaratomból mentem el, csak valahogy odakeveredtem. Aztán találkoztam Amber-er, beszélgettünk, de gyorsan le is léptem. Valahogy nem feküdtek nekem ezek a puccos bálok, hát már apámét is tönkretettem a bátyámmal, akkor meg minek menjek egy olyanra, amit nem lehet szétcseszni? Na meg Ryan nélkül nem az igazi és akkor inkább hagytam.
- Ne aggódj, nem örülök - mosolyogtam rá, ezzel visszazökkenve a valóságba. A gondolatok tengerén már áthajókáztam, sikeresen össze is szedtem magam, így nem volt más hátra, mint... elkapni azt a kutyát! Ijedten rántottam a fejem a part felé, ahol Raina az előbb eltűnt az egyik kisebb nádas mögött. Nem hallottam semmi zajt, vagy szárnycsapkodást, esetleg csaholást, ami arra utalhatott volna, hogy Raina kinyírta azt a kacsát. Gyanúsan összeszűkítettem a szemem és már éppen indultam volna, hogy utánajárjak ennek az egész dolognak, amikor a nádas mögül felbukkant a retriever és farokcsóválva Amber elé lépdelt. Beharaptam az alsó ajkam és tanácstalanul néztem a lányra. |
Mára nem volt semmi dolgom a szalonban, így kiadtam magamnak önkényesen egy második szabadnapot, amit természetesen valakinek a társaságában terveztem eldönteni. Nem szerettem az előre lebeszélt dolgokat, így a spontán találkozás reményében a parkba indultam a szokásos tusolás-reggeli-öltözködés szertartás után már indultam is.
Induláskor még nem voltam biztos benne, hogy nem fogok fázni a rövid farmersortban és vékony anyagú trikóban, de mialatt lesétáltam a parkba, már biztos voltam benne, hogy még így is melegem lesz. Útközben sok ember elment mellettem és én is sokak mellett elmentem, úgy tűnik, ebben a jó időben csak úgy nyüzsgött a város.
A park ehhez képest szinte üres volt, csak egy bácsi ült a szokásos padján, mellette ott feküdt az öreg tacskója a park friss, zöld füvében. Kicsit arrébb, a játszótérhez közel két gyerek labdázott, a visogatásuk megint emlékeztetett rá, mennyire nem szeretem őket. Persze más volt, ha a rokonaimról volt szó, de ott is volt egy korosztály, amit nem bírtam. Sosem gondolkoztam azon, mikor lesz nekem gyerekem és kivel, hogyan, miként, de abban biztos voltam, hogy nagyon menő kissrác lenne belőle… igen, arról meg voltam viszont győződve, hogy ha lenne, az fiú lenne, egy lány hisztiihez nem lenne türelmem. Nem egyedül nevelném fel, az biztos, ha agyon is kéne vernem az apját, akkor is ott lenne az is vele és velem mindig.
Újabb, virágokkal körbeültetett ösvényen haladtam végig, mire leértem a tóhoz. Ezt a helyet szerettem a legjobban, bár azt kicsit sajnáltam, hogy nem lehet belemenni a vízbe (nem mintha ez megakadályozott volna néhány éjszakai fürdőzéstől részegen), a partján is jó volt ücsörögni. Alig egy perce, hogy leértem a partra, mikor megpillantottam a kacsát, majd a felé loholó golden retrivert. Hamarosan meghallottam a gazdája kiáltását is, ismerős hang volt, de csak a kutya nevéből jöttem rá, hogy a szöszi újságírócsajról van szó. Mindenesetre nem fárasztottam magam azzal, hogy felé forduljak, kíváncsi voltam, mi lesz, mikor a kutya elér a vízhez.
Végül a bámulásból egy kisebb ütközés rántott ki, amitől előrebillentem, de aztán hamar visszanyertem az egyensúlyomat. Megfordultam, mégis ki rohant belém ekkora lendülettel, és már szembe is találtam magam Ariával.
- Azért ennyire ne örülj nekem – vigyorodtam el, majd felé nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a fűből. |
Napsütéses nap, csicsergő madarak, enyhe szél, két apró pont pedig az úton. Ezzel lehetne jellemezni két másodperc alatt a mai napot, a parkban. Az egyik pont természetesen én voltam, a másik pedig a kutyám, Raina. A golden retriever előttem ugrándozott, én pedig zsebre vágott kézzel sétáltam mögötte. Póráz nélkül sétált, mióta megkaptam. Nagyon megszerettem és már az első sétán sem volt rajta póráz és azóta sosem. Kék szemeim a fákat vizslatták, majd átsiklottak a kis tóra. Csodálatosan szép volt ez a park, érthető volt hát, hogy amióta ideköltöztem, sokszor jártam ki ide. Most úgy tűnt, hogy egyedül voltam, Raina legalábbis még a közelemben volt és nem rohant el, hogy hangos ugatással köszöntsön valaki ismerőst. Ez volt a kedvenc időtöltése. Odarohant azok elé az emberek elé, akiket egyszer már megismertem és addig ugatott, amíg oda nem értem, hogy meg nem néztem, hogy ki az.
Ismételten a fákra emeltem kékjeimet, pár perc múlva pedig már a tóparton lóbáltam a lábaimat. A tó vize sima volt, semmi sem zavarta meg a tükröt, a másik parton pedig egy kacsa készülődött belepottyanni a vízbe. Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam a lábam, államat pedig a térdemre helyeztem. A kacsát figyeltem, aki még mindig a parton állt és úgy tűnt, hogy pár percig még ott is marad. Ha jól láttam éppen a tollait csipkedte, valószínűleg tisztálkodott. Kicsit megemeltem a fejem, de még mindig őt néztem. A távolban egy futó alakot pillantottam meg, de nem ember volt. ~ Raina ~ futott át az agyamon a gondolat és már talpon is voltam. Hátradobtam befont hajamat és közelebb léptem a tóhoz. A kutya vészesen gyorsan közeledett a kacsához, aki mit sem sejtve ácsorgott a parton.
- RAINA! - Harsogtam át a túl oldalra és úgy tűnt, hogy a kutya egy kicsit megtorpant és rám nézett, de a következő pillanatban ismét kilőtt a kacsa felé, aki közben felfigyelt a kiabálásomra és most a vízbe vetette magát. Tudtam, hogy ez nem állítja meg a retrievert, így hátrálni, aztán pedig futni kezdtem a tó túlsó oldala felé. Lehet, hogy talán túlságosan is arra figyeltem, hogy mit csinált Raina, mert a következő pillanatban már a földön csücsültem, ugyanis nekimentem valakinek. |
Egy park van a városban, ami viszont elég nagy ahhoz, hogy mindenki megtalálja a megfelelő időtöltést benne. Rengeteg sétálóút kanyarog a fákkal és színpompás virágokkal teliültetett területen, a gyerekeket nagy játszótér várja, a pihenni vágyókat elszórtan padok vagy éppen szabad, üres felületek. A parkon belül van egy tó is, bár ebben fürdeni nem lehet, kellemes látványt nyújt. Ideális hely, hogy valaki kikapcsolódjon. |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
