|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.22. 15:08 - |
 |
[16-1]
- Csirkeragu, tökély! - egyeztem bele egy halvány vigyorral a véglegesnek tűnő lehetőségbe.
Igazából tök mindegy volt számomra a feltét, csak hús legyen rajta. Sok hús. Az ananász nem tartozott a kedvenceim közé, de a megfelelő húsmennyiség mellett még ezt is hajlandó lettem volna elviselni. Mitagadás, azért örültem, hogy a lányok nem ragaszkodtak a hawaii pizzához.
Kíváncsi voltam, a lányok mit szólnak majd a grupis ajtónyitásos ötletemhez, és a reakcióik őszintén szólva cseppet sem leptek meg, mire vigyorom kiszélesedett. Láttam Rainyn, hogy nem igazán lelkesedik a dologért, és hiába szugeráltam a tekintetemmel, hogy "Ugyan már, bulis lesz!", csak nem tudott úgy tekinteni a dologra, mint örömteli élmény, viszont egy szót sem szólt ellene. Túl rendes lány volt, ezt már az első találkozásunkkor leszűrtem róla, és az idő folyamán csak még jobban megerősödött bennem ez a gondolat. Sosem mondta volna, ha valami nem tetszik neki, ami a többieknek igen, és ha mondjuk mi Amberrel azt az ételt szerettük volna enni, amit ő világ életében utált, a kedvünkért szó nélkül gyűrte volna le a torkán, csak hogy nekünk jó legyen. Többet kellett volna gondolnia magára, és kevesebbet olyan emberekre, akik talán meg sem érdemlik. Mint például én, mert én egy köcsög vagyok.
Ambernek természetesen tetszett az ötlet, és ez valami furcsa oknál fogva egyáltalán nem lepett meg. Tudtam, hogy ha valaki, akkor ő biztosan szó nélkül benne van a mókában, pláne ha az még mocskos is. Vele nagyon könnyen meg tudtam találni a közös hangot, ha perverz faszságokról volt szó.
- Ha nem szeretnéd, akkor bevállalom - vontam vállat, ahogy Rainryre pillantottam. Hiába próbálta leplezni, látszott rajta, hogy feszeng, és akármilyen bulis lett volna a dolog, nem akartam ráerőltetni olyasmit, amit nem élvezett volna. - Amúgy is baszott sok pizzafutárnak volt már szerencséje a farkamhoz.
Ez csak úgy kicsúszott... Egy pillanatig nem is értettem, miért néznek rám olyan furán, aztán amikor leesett, mennyire félreérthető volt, amit mondtam, gyorsan folytattam.
- Mármint... - kezdtem, de elnevettem magam saját hülyeségemnek köszönhetően. - Régen imádtam fogadni a haverokkal. Viszont mindig én vesztettem, és természetesen cserébe meztelenül kellett ajtót nyitnom minden egyes alkalommal, amikor valamilyen kaját rendeltünk. Egyszer egy pizzafutár srác a pizza mellé a számát is megadta... Valamit félreértett.
A mondóka végére már a fejem fogtam, de kínomban még mindig nevettem. Édes emlékek... |
- Akkor majd téged elölről veszünk – vigyorogtam Rainyre, persze eszem ágában sem volt semmiféle amatőr természetfilmet forgatni ÉS feltenni valahová. Az és előtti részre már volt példa, de azt az egy példányt nem eresztettem ki a kezem közül, szóval hacsak valami kis kobold nem lopta el azt a laptopot vagy kamerát, amint rajta volt, akkor nem hiszem, hogy akárhová felkerült volna. – Majd én fogom a kamerát – jelentettem ki olyan komolyan, amennyire csak a helyzettől telt, majd igyekeztem a figyelmemet a pizzáknak szentelni, mielőtt jobban belemerülnék a dolog kivitelezésének eltervelésébe.
- Nekem tökéletes – bólintottam rá a csirkés pizza ötletére, majd kérdőn Kevinre pillantottam, hátha van valami ellenvetése, bár nem hittem volna. Általában a pasik nem voltak kaja téren válogatósak, eddig egyetlen egyhez volt szerencsém, aki mindenben talált valami kifogást, és csak ilyen márkát, meg csak olyan márkát evett-ivott, és köszönöm, az az egy is bőven elég volt. Nincs is szánalmasabb, mint egy pasi, aki azért fintorog, mert nem ilyen, hanem olyan márkájú tejet vettél.
Csendben pislogtam Kevinre, hiszen szerettem a csak kapok, nem adok helyzeteket. Ki ne szeretné? Úgy tűnt, Rainy is ennek örülne legjobban, szóval már közel álltunk hozzá, hogy szó nélkül eldöntsük, ki is nyitja ki az ajtót széles mosollyal és csupasz hátsóval, kockáztatva, hogy a pasi pizzafutár kirohan a világból.
Az ötletét hallva elnevettem magam, majd egy vigyorral a hajamba túrtam és végigmértem Kevint, aztán Rainyre pillantottam. Úgy tűnt enyém a döntés, ami kifejezetten tetszett, szerettem én irányítani. Beharaptam az alsó ajkam és elgondolkozva mérlegeltem a helyzetet. A lehetőség, hogy levideózzuk sunyiban Kevint, mialatt ő megpróbálja sokkolni a pizzafutárt, kifejezetten hízelgő volt, de valljuk be, nem fog sokszor felkínálkozni egy hárman nyitunk meztelenül ajtót lehetőség, és jobb szórakozásnak hangzik. Na meg miért él az ember, ha nem az ilyen emlékekért?
- Jó buli lesz – csaptam Rainy combjára egy bíztató vigyorral, látva a kételkedését. – Persze ha nem akarod, végignézhetjük páholyból is a dolgot – vigyorogtam rá, majd visszanéztem Kevinre, majd újra a lányra pillantottam, hogy meghozza a döntést, nem akartam semmilyen számára kellemetlen helyzetbe hozni. |
Amber mondandójára elvigyorodtam, és csak ellenőrzésképp a hátsó felemre pillantottam.
- Ugyan a seggemre még sosem panaszkodtak - megjegyzem, én sem tenném -, de szerencsére nem akkora, mint Kim-nek. Nem szeretném, hogy két farpofáról ismerjenek meg. - horkantottam fel. Inkább a játékok, de a beszélgetés menetébe nem akartam újból behozni a kockaságom. Úgysem szerettem nagyon, ha rólam folyt a téma.
- A nézőteret garantálhatjuk. - bólintottam Kevinnek, oda sem pillantva, helyette a pizzalapot böngésztem. - Ananász jöhet. Gomba nem - nevettem fel. Amúgy sem szerettem a gombát, de ha még is így lett volna, nem rendelnénk, ha valamelyikünk nem szereti. Én legalábbis nem rendeltem volna, azt már rájuk bízom, ők hogyan vélekednek a témáról. Mindig is mondták, hogy túl jó vagyok, és keveset gondolok magamra. Vállat vontam, és a lakótársaim beszélgetésére fókuszáltam inkább, önmagam elemzése helyett. Arra ráérek később is, ebédet viszont most választunk.
- Akkor legyen húsos. Csirkeragu? Finomnak tűnik - emeltem meg a szemöldököm, és a csirkehúsos pizza nevére böktem a képernyőn. Ha megegyeztünk, épp nyúltam volna az asztalra kirakott mobilomért, de Amber kérdése megállított. Ha bárhogy dönthettünk volna, én akkor is a ruhapárti lennék, még a családom előtt sem szeretek alsóneműben mászkálni, nemhogy a lakótársaim, és egy még idegenebb pizzafutár előtt meztelenül.
Rendkívül szégyellős voltam mindig is, és önmagam, na meg a korábbi egy-két barátom legnagyobb bánatára sosem nem sikerült leküzdenem ezt a fajta viszolygást.
Reménykedve pillantottam Kevinre, aki mindkettőnk pillantását látva felvetette az újabb "csodás" ötletet, miszerint úgy lenne fair, ha mindhárman pucéron állnánk ki szerencsétlen srác per csajszi elé, mintha legalábbis a harmadik orgazmuson lennénk túl. Éreztem, hogy a fejem égni kezd, de szerencsére sosem voltam az a pirulós fajta. Még ha azt is mondják, hogy a vörös hajú, fehér bőrű lányok származtatásuktól fogva pirulósak. Baromság, ne higgyetek el mindent, amit mondanak. Az arcom csak akkor piros, ha sírok, illetve ha teljesen kifulladtam a tesiórától. Utóbbi már nem veszélyeztet, szerencsére.
Amber valószínűleg nem nehezményezte egyetlen hímnemű lakótársunk ötletét, így gondolom, a kérdés kettő az egy arányban eldőlt. Nem szerettem volna én lenni a buli elrontója. Ha mégis így volt, és ragaszkodott az egy személyes sztriptízhez, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Nem mintha nem lettem volna kíváncsi arra, hogyan néznek ki ruha nélkül - bár Amber nem hagyott túl sokat a képzelőerőre -, de valahogy nem így terveztem megtudni. Nem is értem...
Abban az esetben, ha Amber mégis az előbbi opciót választotta, csak egy halk sóhajt engedtem ki a számon. Valószínűleg nekem meg sem kellett szólalnom, az arcomon biztosan láthatták a véleményem - vagy ha az arcom nem is volt olyan kifejező, mint ahogy azt gondoltam, ismerhettek már eléggé ahhoz, hogy tudják, hármunk közül én vagyok a legkevésbé beválalós lakótárs. Talán, ha lesz jelentkezőnk a negyedik, üres szobába is, ő hasonlóan hozzám a normálisabb kategóriát fogja erősíteni. Vagy éppen én vagyok itt a kakukktojás.
- Szóval, mi legyen? - kérdeztem, az ajkamba harapva. Gondolom, már most elkönyvelhetnek gyávának. |
A lányok ötletei hallatán elnevettem magam, de azért jól esett, amiket mondtak. Akaratlanul is elképzeltem őket latex cuccban a zenéinkre táncolni a színpadon. Nem lennének kellemetlen látvány, annyi szent, egyiküknek se volt oka panaszra. És nekem se lett volna, ha láthatom őket úgy... Testre simuló, fekete cuccban, platformos cipőben, kidomborodó idomokkal, csípővel, fenékkel, mellekkel... De gondolatmenetem inkább félbeszakítottam, mielőtt túlságosan beleéltem volna magam, aminek talán kellemetlen következményei is lehettek volna.
- Kár, pedig szívesen látnálak benneteket a színpadon - vigyorodtam el ismét. - De a nézőtérnek is örülök.
Persze, nem kell telhetetlennek lenni. Örültem, hogy egyáltalán érdekelte őket a koncert, mert azt is simán rávághatták volna, hogy "Bocs, szar zenét nem hallgatunk". Bár hirtelen nem is tudtam volna megmondani, vajon bármelyikük hallotta-e már valamelyik számunkat... Na mindegy. Majd pár hét múlva. Úgyis behajtom rajtuk!
Amikor Rainy pár másodperc alatt már fel is kínálta nekünk az egész étlapot, én is közelebb húzódtam hozzájuk, hogy végig tudjam pörgetni a szemem a pizzalapon. Amber megjegyzése ugyan elvette a kedvem a gombás pizzától, ami az egyik kedvencem volt, és ezt egy kis fintor is jelezte a szám sarkában, de végül a húsosabbnál húsosabb feltétek olvasgatása legyőzte bennem ezt a veszteséget.
- Csak legyen rajta Sok Hús - egészítettem ki Amber mondatát, ezzel bizonyítva nemi hovatartozásomat.
Húst hússal. Bár kissé elcsépelt szövegnek tartottam mindig is, hogy ez a "férfi táplálkozás", mert rengeteg csajt ismertem, akik pasit megszégyenítő módon voltak képesek falni a dupla marhahúsos hamburgert... Eh, túl sok a gondolat, már megint. Húst akarok! Még az se érdekel, ha... Egen. Láttam a lakótársaim sunyin felém küldött pillantásaiból, hogy ők már tudják arra a kérdésre a választ, hogy ki fog ajtót nyitni meztelenül. Nekem viszont jobb ötletem volt.
- Szerintem dobjuk le mindhárman a textilt - vontam vállat. - Mintha egy kis reggeli grupin lennénk túl.
Igazából csak hülyéskedtem, de a szám sarkában most is ott volt az a kis sunyi mosoly, ami csak olyankor jelent meg, ha egy-egy idióta ötletemet akaratlanul is tovább gondoltam. Ja... Végülis nem mondom, hogy nem gondoltam még rá korábban. |
- Pontosan, már éppen indultunk volna, hogy felkeltsünk, de mire elosztozkodtunk rajtad meg egymáson, már lejöttél, szóval – biggyesztettem le az alsó ajkam és vállat vontam. – Pedig ha levideóztuk volna, mind a hárman kapásból híresek lennénk, mint Paris Hilton vagy Kim Kardashian – kezdtem el vigyorogni és egy banánkarikát is kibányásztam a salátából.
Videó nélkül nem is lett volna ellenemre a dolog, de egyelőre még nem döntöttem el, én akarok-e lenni a következő Sasha Grey, vagy sem, szóval köszönöm, de a kamerából nem kérek.
Elnevettem magam Rainy ötletén. – Sokat kéne nekem ahhoz fizetniük, hogy egy ilyen testet tudhassanak maguk mögött a színpadon – vigyorodtam el. – Habár én megelégszek napi 3 étkezéssel, napi két masszázzsal és egy évnyi szobatakarítással – gondoltam végig a dolgot.
Utána kicsit újból elcsendesedtem, hogy azért ne csak én beszéljek, mert hajlamos lettem volna rá.
- Pontosan – értettem egyet Rainyvel. – Az első sorban fogunk tombolni – vigyorogtam bíztatóan Kevinre, elismertem, hogy még nem adták fel és szívesen támogattam is, amennyire egy lakótárstól telik.
Elégedett bólintással nyugtáztam, hogy benne vannak a pizzarendelésben, én is körbenéztem a szobában a szórólap után, de mielőtt ténylegesen megtaláltam volna, Rainy megoldotta a problémát. Letettem a müzlistálat az asztalra és a lány felé fordultam, hogy ne csavarodjon ki a nyakam, úgy néztem végig a listát. – Nekem még mindig a hawaii a kedvencem… - jegyeztem meg csak úgy magamnak, mióta először pizzát ettem, az volt és ezen nem is terveztem változtatni. – de a csirkehúsos is jó… - hümmögtem elgondolkozva. – Csak ne gombás legyen, az semmiből nem jó – röhögtem el magam a saját gusztustalankodásomon. – De mielőtt rendelünk… ki vállalja, hogy meztelenül nyit ajtót a futárnak? |
Halkan felnevettem, az első ötletem ugyan az "egyedül alszol" problémára nem a plüssmaci lett volna, de mint már említettem, nem az a lány voltam, aki az emberek tudomására hozza az effajta ötletelgetéseit. A fantáziám hamarabb meglódult velem, mint az emberek többségével, és ugyan ez néha kellemetlen helyzetbe hozott, tulajdonképp szerettem. A pasijaim legalábbis mindig értékelték.
Megköszörültem a torkom, és megpróbáltam újra felvenni a beszélgetés fonalát; Amber megjegyzésére én is elvigyorodtam.
- Naná! Az egyetlen probléma az volt, hogy te viszont egyedül forgolódtál az ágyadban odafent - reagáltam egy halk nevetéssel. - Most viszont már itt vagy, minden vágyunk tárgya, fekete karikás szemekkel, és most-dugtam hajjal - szélesedett ki a vigyorom. Nekem sokkal jobban tetszett a haja, mikor így kezelhetetlenül borzos volt, mintha valami művészien buzis hajkreálmányt varázsolt volna a fejére. A természetes szépségével meglehetősen vonzó pasi benyomását keltette, de mikor sminket kent a fejére... Na, az sosem volt az ideálom, még ha valamiféle furcsa mód szexi is lehet.
- Amber, már majdnem önként jelentkezőnek hangzottál - pillantottam a lányra, és hogy a megjegyzés élét vegyem, elvigyorodtam. Nem volt nehéz elképzelni a lányt a beválalósságával egy menő bandában, mint mondjuk egy dögös gitáros... de mint táncoslány? Valahogy nem illett hozzá. - Ha szeretnél, leszek a támogatód, és beállok háttértáncosnak. Tiéd lehet Kevin reflektorfényének maradéka. Én majd valami árnyéktáncos leszek - fintorodtam el, ahogy magyaráztam, a kanalammal mutogattam a levegőben. A késői reggelim egyébként már elfogyott, csak túlságosan elkanyarodtak a gondolataim. Most viszont letettem az asztalra, majd átöleltem a felhúzott térdeim.
- Ha pedig, mint táncos, nem is, nézőként örömmel elkísérlek a koncertre - bólintottam egyet, hogy megerősítsem a beleegyezésem; ugyanígy reagáltam a pizza szó hallatára, bár nem is tagadhatnám, hogy bennem is megjelent a várakozás egy kis szilánkja. A pizza olyan volt nálam, amit csak különleges alkalmakkor ehettem, húszéves koromig. Ha átmentem a barátnőmhöz, ha a szüleimnek éppen hiperjó kedve volt. Egyébként mindig, mikor pizzát kértem, csak elém vágtak egy "hát csinálj"-t. Ígyhát a pizzaevés lekorlátozódott az otthon készült pizzával, ami ugyan finom volt, de nem az a Pizza, amit rendelsz, és meghozzák forrón, ráadásképp még a pizzafutár is flörtöl veled. Emlékszem, egyszer a pizza mellé kólát is kaptam, ami "csak a csinos lánynak" járt.
- Hova tettük a szórólapot? - tettem fel a költői kérdést, összevonva a szemöldököm, a tekintetemet körbevontatva a szobában, mintha csak a felvitt festékréteg mögött rejtőzhetne a postaládába dugott kis papírlap. A fejemben kivetített táblára szinte láttam, hogy a Lustaság vs. Rainy párbajban magasan az előbbi vezet, ígyhát csak vállat vontam, és az ölembe vettem a laptopom, és bepötyögtem a google-be a kedvenc pizzaszállítóm nevét.
- Szerencsénk van, Happy Hour van - nevettem fel az idióta elnevezésen, és a lakótársaim felé fordítottam a képernyőt. - Minden pizza egy áron van, szóval válogathatunk - haraptam az ajkamba, majd közelebb csúsztam Amberhöz, hogy mind lássunk, és a laptopomon kimerevített listára hunyorogtam. |
Lassanként elfogyott a keserű kávém, és kezdtem úgy érezni, hogy sikeresen visszatértem az élők közé. Elég hamar lehúztam, de kellett. Máskor akár egy óráig is képes voltam ülni a túlcukrozott löttyöm felett, de ha hulla voltam, semmi sem tudott úgy kisegíteni a gödörből, mint egy jó erős fekete. Mármint kávé, a másikhoz még nem volt szerencsém, de nem is bántam.
- Plüssmaci, mi? - vigyorodtam el halványan Amber mondatára. Tudtam volna pár névvel helyettesíteni ezt az egy szót.
Rainy válaszolt elsőként. Hat óta... Tényleg, ő mindig nagyon korán kel. Sose értettem, bár az utóbbi napokban én se tudtam sokáig aludni, de egész más okból kifolyólag, mint ő. Inkább pattantam volna ki olyan fitten az ágyból hajnalok hajnalán, mint ő, minthogy egy vizihulla csodálatos közérzetével vánszorogjak le az emeletről tízkor. Vagy tizenegykor. Aztán következett Amber válasza, amit egy halk nevetéssel nyugtáztam. Jellemző.
- Engem? Remélem, csupa vágyakozó sóhajtól fűtött beszélgetés volt - viccelődtem, majd leraktam a bögrét a közeli kávézóasztalra.
A banda-dolgon elgondolkoztam egy kicsit, mert nem igazán tudtam, mit mondhatnék, de a vörös lány ismét megelőzött, ráadásul fájdalmasan rátapintott a lényegre.
- Jah - sóhajtottam. - Azok hiányoznak. Kéne pár latexben vonagló bombázó oda mögénk, hátha nagyobb figyelmet kapnának a koncertjeink.
Akaratlanul is szélesebbre húzódott a mosolyom, ahogy elképzeltem, hogy festenénk picsákkal a háttérben. Valószínűleg nem a számaink miatt jönne ki a koncertre senki. Viszont kedves volt Rainytől, hogy érdeklődött, és ezt értékeltem. Reméltem, hogy egyszer adhatunk egy nagyobb szabású koncertet is a környéken, ahova kedvenc lakótársaimat VIP-vendégként hívhatom meg. Ha egyáltalán érdekli őket, amire nem volt garancia...
- Különben... nem tudom, mit mondhatnék - vontam vállat. - A próbák mennek, az ismertség nem. Egy kis imidzsváltáson gondolkozunk... illetve gondolkozom. A többieknek még nem szóltam róla, mert nem hiszem, hogy kitörő örömmel lelkesednének az extrém színpadi sminkek ötletéért.
Ezekről nekik nem kellett beszélnem, több alkalommal volt már szerencséjük hozzám feketére vakolt képpel és odarajzolt varrattal a szám sarkában. Szerettem az ilyesmit, figyelemfelkeltő volt és szexi. Rajtam. Ha egy kicsit jobban magamhoz térek, talán ma is kivakolom a képem valami durvára...
- Ha minden jól megy, pár hét múlva lesz egy koncertünk a város szélén. Ha esetleg lenne kedvetek, szabaddá tehetnétek a naptáratokat aznapra - vigyorogtam, de rettentő hiteles lehettem úgy, hogy konkrét időpontot még nem tudtam mondani.
Beletúrtam a hajamba, hogy kicsit megpróbáljam rendre inteni, mert a fele már megint az arcomba lógott. Ilyenkor gyűlöltem... Reggelente. Amikor még túl kómás voltam ahhoz, hogy kezdjek vele valamit. A pizza szóra azonban felcsillant a szemem, és leplezett izgatottsággal pillantottam Amber felé. A második remek ötlet a mai napon! Csodálatos. Mióta pincérként dolgoztam, herótom volt a házi főtt ételektől, és minden, amire vágytam, a gyorskaja volt. Meg a bátyám lasagnája... Esetenként egy kis egyszerű valami, amit én üthettem össze. De azoknak is inkább az elkészítését élveztem, mintsem az elfogyasztását. Ha arra gondoltam, hogy a múlt héten egy kis szaros hét éves köcsög baszott pofán törtkrumplival, elöntött az ideg, és soha a büdös életben nem akartam több krumplit látni...
- Támogatom az ötletet - emeltem jelentkezésre a kezem, majd le is tettem rögtön, csak hogy kimutassam lelkesedésem.
Egy jó kis húsimádó... vagy egy sonkás-gombás... Ha egy szexi pizzafutár lány hozná ki, az hab lenne a tortán. De ha elég helyes volna, még a fiút se bánnám... Bár arra a lakótársaim úgyis hamarabb lecsapnának. |
Csendben követtem az eseményeket, amiknek során a kávé varázslatos csodatevő ereje kisegítette Kevin egy részét a zombi-üzemmódból. Sosem értettem, pontosan milyen hatással is van másokra az a fekete lötty, mert engem nemhogy felébresztett, hanem inkább elaltatott… ha mondjuk ebéd után bedobtam egy kávét, utána majdnem biztosan úgy bealudtam, mint egy kisbaba.
Némán hallgattam végig Kevin beszámolóját. Én nem bírtam volna pincérkedni, benyelni, hogy a legtöbb ember bunkózik vagy éppen szolgaként kezel, valószínűleg az első ilyen kliensre ráborítottam volna a rendelését. Egy évet dolgoztam az itteni kocsmában, de az teljesen más volt. Ott csak a pultban kellett állni, kiszolgálni az öreg alkeszokat, nevetni az elcsépelt poénjaikon és mosolyogva hallgatva a bókjaikat, elfogadni a rengeteg borravalót, amivel hízelegni próbáltak és meginni az összes piát, amit ők fizettek nekem. Nos, a pincérkedés ettől azért kellemetlenebb, azt hiszem. Dagadt családokat, bömbölő kisgyerekeket és irritáló sznobokat kiszolgálni nem lehet túl nagy élmény.
- Hmm – húztam félre a szám. Nekem is voltak rémálmaim, mint minden embernek, a legtöbb arról szólt, hogy elveszítek valakit, aki közel áll hozzám. Sosem volt teljesen ugyan az az álom és mindig más ember szerepelt benne, szóval nem volt túl kellemes. – Csak mert egyedül alszol – vontam vállat. – mármint, valami plüssmaci kéne – vigyorodtam el, persze csak ugrattam, teljesen abszurd lenne, ha egy nagy, puha plüssel aludna.
- Naa, Rainy, ne tagadd – vigyorogtam a lányra. – Igazából csak téged beszéltünk ki – pillantottam Kevinre. – szóval csak a szokásos téma ment – vontam vállat, mielőtt túlzottan fényezném az egóját. – Amúgy fogalmam sincs, nemrég keltem, tusoltam és most itt vagyok – ettem meg újabb szőlőszemet.
- Hiányzik belőle pár szexi táncoslány – vigyorodtam el. – Azokat mindenki szereti, nem? – néztem hol Rainyre, hol Kevinre, majd befogtam a szám, hogy végre megtudjuk, mi is a helyzet a bandával.
- Nem tudom, amúgy, ti hogy vagytok vele, de én úgy ennék pizzát… - fintorogtam egyet a faliórára pillantva, azon kezdtem gondolkozni, hogy ilyen korán is kihoznák-e, ha rendelnénk. Voltak dolgok, amiket bármelyik napszakban képes lettem volna megenni, és a pizza pont ilyen, bármennyire is furán hangzik. |
Széles mosollyal, és egy okéval válaszoltam Amber kérésére, hiszen nem úgy ismertem, mint aki naphosszat csak arra vár, hogy egy konzolt vehessen a kezébe, és játszhasson valamit. Főleg nem az én játékomat. Sok ember tévesen engem is úgy analizált, mint valami videójátékbuzit, sőt, nem egyszer megkaptam a kocka jelzőt is, noha talán az utóbbi illik rám egy kissé. Már megtanultam, hogy csak vonjak vállat az efféle kijelentések hallatán, de ha egy olyan valaki mondja, hogy kipróbálná a játékom, aki egyéként nem az "a fél nyarat a gép előtt töltöm"-fajta, igenis, boldogan vállaltam mindenféle jelzőket.
Kevin a köszönetére csak egy érthetetlen hümmögést kapott válaszul, tekintve, hogy a szám éppen tele volt a müzlivel, amit az imént kanalaztam be; és szerencsére épp lenyeltem a számban megrágott falatot, mert Amber kijelentését hallva biztosan az orromon folyt volna ki a tej, ami ugye nem szép látvány. Valahol biztosan, sőt, egyes abnormális emberek egy kisgyerektől még aranyosnak és cukinak találnák ezt a mutatványt, én viszont azoknak az embereknek a csoportját erősítem, akik egyenesen undorítónak tituálnák.
- A rémálmok szörnyűek - jelentettem ki diplomatikusan két falat között. Én magam is átéltem már párszor ezeket a megmaradó rémálmokat, bár még egészen kicsi voltam, talán óvodás. mikor szine nap, mint nap jelentkeztek ugyanazok a rémálmok, egymás után. Mindig tudtam, mi fog történni, de sehogy sem tudtam megakadályozni őket. Megborzongtam.
Az újonnan jött kérdések hatására Amberre néztem, míg újabb adag ázott müzlit kanalaztam a számba. Ha a lány elmondta, amit tudott, vagy épp semmit, csak megráztam a fejem. - Hat óta semmi érdekes - feleltem, és halkan felnevettem, megdörzsölve az arcom. - De ha neked van valami érdekes sztorid, hallgatjuk.
- Tényleg, mi van a bandával? - Érdeklődőn felvontam a szemöldököm, ugyan nem ismertem Kevin zenéjét, de a terveim közt szerepelt, hogy elmenjek, és meghalgassam akár egy próbájukat. Ha pedig koncertet adnak, reménykedtem benne, hogy egy lakótársat meghív... vagy nem. Nekem ugyan hatalmas dicsőséget jelentene, ha a ők kipróbálnák a játékomat, talán Kevin is így van ezzel, ha a lakótársainak játszhat. |
Elnyúzott morgás hagyta el a szám Amber hercegnős kijelentésére, de be kellett látnom, hogy igaza van, rettentő szarul nézek ki. Tudom. Alig pár perce volt szerencsém a tükörképemhez.
Hálás voltam, amiért egyikük sem kezdeményezett beszélgetést velem, mert abban a pillanatban semminek sem örültem jobban annál, mint hogy egy kényelmes fotelban ülhetek, és halántékom masszírozva próbálhatom észhez téríteni magam. Túl világos volt még minden... Túl sok fény Nekem. Tényleg a halálomon lehettem, ha még ahhoz se volt erőm, hogy lestíröljem csinos lakótársaimat. Szerencsés fazon vagyok, amiért nem pár pattanásos, túlsúlyos, izzadtság- és piaszagú focidrukker egyetemista fasz között kell élnem...
Pár perc csöndes görnyedés után kihúztam magam, és hátam egy nagy sóhajjal a foten háttámlájának vetettem. Abban a percben lépett be Rainy a szobába. (Mikor ment ki...? Tényleg nem vagyok még egészen magamnál.) Odajött hozzám, és egy kellemesen meleg bögrét nyomott a kezembe, mire először meglepetten néztem a benne lévő italra, aztán mikor felismertem, hálásan pillantottam fel a lányra.
- Kösz - mondtam halkan, egy halvány mosollyal.
Aztán az italba kortyoltam, és bár először önkénytelen fintor kúszott az arcomra a kávé keserűségétől, újabbat kortyoltam bele, mert ilyen állapotban tényleg csak feketén tudott rám hatni megfelelően. Tökéletes. Aztán megérkeztek az első kérdések, amikre már kicsit több életkedvvel válaszoltam.
- Csak melóztam. Túlóráztam egy kicsit, de kibírható. Az alváshiány készít ki. - Ujjaimmal dobolni kezdtem a kávésbögre oldalán, miközben újra lehunytam a szemeimet. - Napok óta ugyanaz az idióta, értelmetlen álom. Nem is emlékszem rá... Csak tudom, hogy mindig ugyanúgy végződik.
Nagyot sóhajtottam, majd fél szemmel végignéztem a lakótársaimon. Egyikük sem tűnt nyúzottnak vagy fáradtnak, de még olyannak se, aki most kelt. Egyedül én. Oh, és Amber ismét tangában van... Kedveltem ezt a jó szokását.
- Lemaradtam valami izgi pletykáról, míg odafönt szenvedtem? - kérdeztem egy halvány mosollyal, mikor már kezdtem magamhoz térni az erős kávé hatására. - Egyáltalán mióta vagytok fenn? |
Rainy hasa olyan hangosan korgott egyet, hogy még én is hallottam, pedig nem ültem hozzá olyan nagyon közel. Nem egy olyan típusnak ismertem, aki szeret kunyerálni, mondjuk abban az esetben sem kapott volna a nagy munka árán elkészített kajámból. Sosem voltam valami jótékony típus és nem szerettem osztozkodni azon, ami az enyém; legyen az kaja, pia, ruha vagy éppen pasi.
A meglepettsége nem igazán lepett meg, nem úgy ismert meg együtt élésünk óta, mint valami nagy számítógépbuzit. Persze nekem nincs azzal bajom, hogy ő a gépén lóg, ha neki ez jön be, had csinálja. Nekem sosem volt ilyen időszakom, bár ha lett volna, biztosan nem keveredek annyi balhéba és olyan rossz társaságba, amilyenbe. Mindenesetre néha még gimiben videójátékoztam néha a srácokkal, ha már tényleg nem volt mit csinálni, mert mondjuk szakadt az eső.
Az ötletet végighallgatva elvigyorodtam.
- Jól hangzik… majd ha lesz belőle valami, akkor szólj – ettem egy fél epret, majd egy újabb dinnyedarabot. Tisztában voltam vele, hogy az, hogy ő megtervezi, még nem igazán jelent semmit, de ki tudja, még a végén lehet is belőle valami és akkor az elsők közt akarok lenni, akik kipróbálja.
- Csodálatosabb nem is lehetne… énekelnek a madarak, hét ágra süt a nap és még a Disney-hercegnőnk is megérkezett – főleg arra céloztam ezzel, hogy Kevin nagyjából a szöges ellentéte annak, amilyenek a természetesen gyönyörű hercegnők azokban a mesékben, amit az egyik volt barátom húga bámult állandóan.
Míg Rainy kiment a konyhába, csendben végigmértem Kevint és lassan tovább ettem a gyümölcsdarabokat a tálból, magamból kiindulva úgy gondoltam, a srác sem örülne túlságosan most egy nagy beszélgetésnek, így inkább békén hagytam és némán kerestem tetoválható felületet rajta, már régóta nyúztam, hogy jól állna rajta még néhány tetkó, amit persze baráti áron el is készítenék neki. Tényleg nem a pénz miatt, csak végre jó lenne egy olyan „páciens”, akivel normálisan lehet beszélgetni, miközben azt csinálom, amit nyugodtan nevezhetek hobbimnak és szenvedélyemnek.
Hátradőltem a kanapén és először Rainyre néztem, majd vissza Kevinre, mostanában nem voltam olyan állapotban, mint ő.
- Tényleg szarul nézel ki, jártál valamerre éjjel? – húztam fel a lábam az asztalról a fotelba és leraktam a tálat az ölembe. Nem hallottam semmi nagyszabású buliról tegnap, szóval elképzelni nem tudtam, mi ütötte ki ennyire a srácot. Habár, lenne pár tippem, de a franc tudja… |
Már korábban is hallottam a vízcsobogást, meg az ajtónyitódásokat, amik arra engedtek következtetni, hogy hamarosan társaságom lesz - és így is történt. Amber alulöltözöttségére egy szemrebbenéssel sem reagáltam, az együtt töltött idő után sikerült megszoknom ezt is, úgy, mint sok minden mást, ami egyébként teljesen meglepett és letaglózott első alkalommal. Hiába, én sosem leszek az a merész, semmivel sem törődő lány, aki mindig is akartam lenni - és egy bő bordó-fekete kockás inggel, és fekete leggingsel tökéletesen elégedett voltam, mint otthonülő-szett.
- 'reggelt! - köszöntem egy sugárzó mosollyal a lánynak, és lehajtottam az ölemben a laptop tetejét. A kezében lévő tálka láttán fájdalmasan megkordult a gyomrom; a koránkelés átka, hogy korábban is leszek éhes. Talán ha csak nyolckor kelnék, elég lenne tizenegykor ennem, de mivel a biológiai vekkerem két órával előbb ébreszt, a reggelit is korábbra kellene időzítenem. Amber tálkája tartalmától viszont még a szám is összeragadna, abban biztos voltam.
- Ó, hát semmi különös... - vontam össze meglepetten a kérdésére a szemöldököm, az emberek általában csak elfogadják, hogy valamit pötyögök, arra, hogy pontosan mit, sosem szoktak rákérdezni. - Egy játék tervezete lesz, menő főhősnővel, megmentendő herceggel, és sok tűzijátékkal - nevettem fel. Valójában még csak az alapokig jutottam el, ezért csak improvizáltam a lánynak, de a megmentendő herceg ötlete nem is volt olyan rossz. Sosem vetettem meg a hímsoviniszta szemléletet.
A helyiségbe ezt követően Kevin is belépett, és ezúttal a gondolat, miszerint a konyhába megyek egy tál müzliért, a látványától szilárd elhatározásra nyert. Szép napot kívánva a srácnak, feltápászkodtam a kanapéról, és az órák óta elgémberedett tagjaimat megtornáztatva kicsit, a szomszéd szobába sétáltam. A kávéfőző szerencsére melegen tartotta a benne tárolt folyadékot, így még kissé gőzölgött is, mikor egy csészébe töltöttem, ízesítés nélkül, feketén, mint a lelkem. Magamnak összedobtam egy tál müzlit, amit letettem a kávézóasztalra, a csészét pedig a srác kezébe nyomtam, lévén, szüksége volt rá. Ezután pedig, dolgom végeztével, visszahuppantam a kanapéra.
- Kemény volt az éjszaka? - kérdeztem évődve Kevintől, míg a számhoz emeltem a kanalam, majd Amberre pillantottam. Hármunk közül biztosan nem én voltam az, aki a legtöbb éjszakát házon kívül töltötte, eddig viszont még nem sikerült eldöntenem, melyik lakótársam a csavargóbb. |
Már megint ugyanaz a nyomorult, semmitmondó, mégis légszomjjal ébredős álom. Zsinórban a hatszázadik alkalommal ébredtem rá, és mit mondhatnék, elsőre se volt a legkellemesebb úgy kelni, hogy kirázott a hideg verejték. Rendben... Nem hatszát. Talán csak a nyolcadik.
Percekig csak feküdtem az ágyamban, bámulva az apró hajszálrepedésekkel tarkított plafont. Ráférne egy festés... Legközelebb majd arra ébredek, hogy vakolat hullik a számba. Bár még az is jobb lenne, mint ez. Kezemet arcomra tettem, majd hátrasimítottam a hajamig, és erősen belemarkoltam. Mi a franc van már... Miért nem tudok aludni? Pedig úgy érzem magam, mint a centrifugázott majd napon hagyott kutyaszar. Csodálatos. Jó napnak nézünk elébe ismét.
Nagy elhatározás és lelkierő kellett ahhoz, hogy képes legyek lerúgni magamról az amúgy is félig lecsúszott takarót, aztán felültem az ágyon, és egy nagy sóhajjal fel is álltam. A szekrényhez sétáltam, aztán kinyitottam, hogy keressek benne valami hordható göncöt, de végeredményben csak dobáltam ki a pólókat az ágyra, és semmit sem találtam. Alsógatyában fogok még létezni egy darabig, és nem érdekel, amilyen nyomorultul éreztem magam akkor, az sem tudott volna meghatni, ha egy csapat megrökönyödött nyugdíjas károg utánam a botjukkal hadonászva, hogy mit képzelek magamról, én magamutogató pernahajder pöcs. Azt is leszartam volna. De mit keresett volna a házban egy csapat nyugdíjas? Kényszeredett mosoly kúszott ajkaimra idétlen gondolatmenetem hatására, majd botladozó léptekkel elindultam kifelé a szobámból, és nagy lendülettel csaptam be magam mögött az ajtót. Mivel nem hallottam vízcsobogást a fürdő felől, és az ajtó sem volt zárva, bementem, hogy legalább egy kis frissítően hideg vízzel lemossam meggyötört pofámat, hátha javít valamit az életkedvemen. Megnyitottam a csapot, és megmostam a képem, de várakozásaimmal ellentétben nem segített valami sokat. Még nyomorultabbul néztem ki, mint azelőtt, és a tükörbe pillantva szívesen visszafeküdtem volna aludni, ha tudtam volna. Hajam kócosan állt el a fejemtől, és hiába simítottam rajta végig párszor, nem volt hajlandó úgy maradni, ahogy kérem, ezért beintettem saját tükörképemnek, és elindultam lefelé, ahonnan a mocorgást hallottam.
A lépcsőről lelépve úgy nézhettem ki, mint egy másnapos hullajelölt, pedig a tegnap estém nem is volt durva. Csak az alváshiány varázsolta a csodálatos karikákat a szemeim alá.
- 'Reggelt... - köszöntem meggyötört hangon a két lánynak, mikor a nappaliba értem, és mivel már arra se emlékeztem, hogy egyáltalán a konyhába indultam-e vagy sem, csak levetettem magam az egyik szabad ülőhelyre, és arcom a kezeimbe temetve próbáltam valami életet lehelni magamba. |
Ritka esetek egyike, hogy nem időre kell kelnem és az ébresztő segítsége nélkül már kilenc után pár perccel megébredek. Most semmi olyasmi nem történt, ami felkeltett volna; sem az idióta szomszéd nem nyírt füvet, sem nem zuhogott kint az eső, amire általában felébredek, szóval semmi olyasmi nem történt, ami úgy általában zavarni szokott.
Úgy tűnt, ma kifejezetten nem tudok elfeküdni nyugodtan, tíz perc ébredezés után szinte kidobott az ágy. Mivel semmi tervem nem volt az itthon maradáson kívül, csak egy fehér trikót és egy neonpink- fekete csipkés tangát vettem ki a szekrényből, aztán magamra csavartam a törölközőt, hogy ne egy szál semmiben csatangoljak fel-alá a házban és átvonultam a fürdőbe. Az enyém volt egyébként a fürdőtől legtávolabbi szoba, hála az égnek, különben mindig felébrednék rá, ha valami tusol.
A fürdőben letettem a törölközőt és a ruháimat a szennyestartó tetejére, majd beléptem a zuhanyfülkébe. Vagy öt percig kínlódtam azzal, hogy beállítsam a megfelelő hőmérsékletet, mert amikor fél centivel jobbra fordítottam, túl hideg volt, egy nagyon picivel arrébb meg túl forró. Végül egyszercsak találtam egy olyan helyzetet, ahol tényleg tökéletes volt a hőmérséklet. Magával a zuhanyzással egyébként gyorsan végeztem, épphogy szétkentem magamon az epres illatú tusfürdőmet, majd le is mostam. Illatozva szálltam ki a zuhany alól és megtörölköztem, utána pedig semmi kedvem nem volt megválni a törölközőmtől, így az arcomat még abban mostam meg, valamint a fésülködést is a törölközőt magam köré tekerve hajtottam végre.
Miután felvettem a trikót és a bugyit, a törölközőt pedig kiterítettem, leslattyogtam az emeletről. A konyhába mentem először, bár a nappaliból már mocorgást és billentyűkattogást hallottam, egy percig sem kételkedtem benne, hogy Rainy ügyködik már megint valamit a laptopján. A konyhában összeszedtem az összes gyümölcsöt, amit megtaláltam és szépen felvagdostam őket, majd bedobáltam egy müzlis tálba és leöntöttem az egészet mézzel.
Most, hogy a kajám, amit nem terveztem senkivel megosztani, készen volt, fogtam a tálat, beleraktam egy villát és átvonultam a nappaliba.
- Jó reggelt – néztem Rainyre, közben ledobtam magam a fotelbe, a lábam pedig feltettem a kávézóasztalra. Ettem egy falat dinnyét a gyümölcssalátámból, közben végigmértem a lányt. Aranyos csaj volt és hozzáteszem még szép is, szóval nem volt vele semmi problémám… inkább az ő kis fenekét nézegetem egész nap, mint egy hájas, szőrös 27 éves egyetemistáét, aki heti egyszer talál be a fürdőbe és észre sem veszi, ha fingik. – Min ügyködsz? – tényleg érdekelt a dolog. Mások szerint bunkóság, ha csak arra kérdeznek rá, ami érdekli és ha valakit utálsz, akkor is meg kell kérdezned, hogy van és a többi, de szerintem éppen az a jó, ha csak arra kérdezel rá, amire meghallgatod a választ is. |
Szokásomhoz híven korán reggel keltem, és bár nem tudtam, hogy az első vagyok-e a lakótársaim közül, mertem volna rá fogadni. Semmi épeszű ember nem kel fel hajnali hatkor, ha csak nincs sürgős elintéznivalója, vagy persze, ha várják a munkahelyén. Ezek közül engem egyik sem hajtott, ma pedig órám sincs az egyetemen, így akár egész nap aludhattam is volna, ha úgy tartja kedvem. De nem, Loraine Brooks-nak alvási zavarai vannak tinédzserkora óta, és mivel a szervezete hozzászokott a hatórai keléshez, annál tovább nem képes aludni. Kivéve persze azokat a különleges alkalmakat, mikor egy férfi karja fonódik köré; akkor az igazak álmát aludja.
Bosszúsan elhessegettem magamtól a túlságosan szép képeket, míg a konyhába vánszorogtam, hogy egy friss csésze kávéval frissítsem fel magam -, már túl rég volt, hogy ilyesmi esett meg velem. Talán egy fél éve volt, hogy a barátom szakított velem, talán valami olyasmi kifogással élhetett, hogy a haverjai szerint nem menő a kocka barátnő? Szórakozottan megrántottam a vállam, az ajkaimon halvány mosoly játszott. Ha valaki nem volt képes elfogadni úgy, ahogy voltam, akkor magára vessen, amiért egyáltalán járni kezdett velem. A kávém kevergetése közben felhorkantottam, mert neki csak egy év után esik le, hogy a barátnője a szabadidejét a laptop előtt tölti.
Két csésze kávé és egy frissítő zuhany után újonnan jött energiával vágtattam a nappaliba, hónom alatt a laptoppal, a kezemben egy újabb csésze kávéval -, ami valószínűleg kihűlve végzi majd a kávézóasztalon. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, egy díszpárnát a derekam mögé gyűrtem, majd az ölembe vettem a töltőre dugott laptopot. Egy hete új ötlet fészkelte be magát a gondolataim közé, de a suli miatt nem volt időm semmire. Az ötlet viszont azóta is ott motoszkált a fejemben, és szinte már viszketett a tenyerem, hogy alkothassak valamit. Csak egy kis szimulációra gondoltam, semmi komoly, de mégis olyan, amiért a világot adtam volna pár évvel ezelőtt, csak hogy játszassak vele. Persze, most sem utasítottam volna vissza egy konzolt, bár most a videójátékoknak már inkább a másik felén álltam szívesen. Jó érzés volt, hogy egyszer talán valami olyan kerülhet ki a kezeim közül, amit milliók fognak szeretni. Persze, hogy odáig eljussak, még rengeteg mérföldkövet kell megtennem, addig is viszont boldogan ücsörögtem egész álló nap a laptopommal az ölemben, és egy, az orromra csúsztatott szemüveggel, ötletelve, pötyögve.
Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettem el így, ebben a pozícióban, de mire az első neszeket meghallottam a lakásban, a hátam már fájt, és a nyakam is elgémberedett. Oldalra hajtottam a fejem, mire hallottam három nyakcsigolyámat is ropogni; a cicás bögrémet felemelve azt is tudomásul kellett vennem, hogy a kávém is kihűlt. Elfintorodtam, a jegeskávét kevésbé... kávésan szeretem. |
|
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
